A roppant forró napfény bőségesen nyaldosta Budapest látképét, amint István és Ágnes, az örök barátok, befordultak a Váci utca egyik impozáns éttermébe.

A scorching hot sun kissed the view of Budapest, as István and Ágnes, eternal friends, entered one of the impressive restaurants on Váci Street.

Ez volt a mondanivalója egy új kalandnak, ami később sokszor emlegetendő történet lett a két jóbarát körében.

This was the beginning of a new adventure, which later became a frequently mentioned story amongst the two good friends.

Ágnes készségesen elfoglalta a helyét az étteremben, cinkos mosollyal az arcán Istvánra nézett.

Ágnes cheerfully took her seat in the restaurant, casting a conspiratorial smile at István.

István, aki saját bevallása szerint kifinomult ízlelőbimbókkal rendelkezett, bár tengerifűvel megtéveszthető állítás volt.

István, who claimed to have refined taste buds, although that was a misleading statement.

Úgy átvette az étlapot, mint aki sosem evett olyan ételt, ami fűszeresebb volt a sima só-nál.

He took the menu as if he had never eaten any food spicier than plain salt.

Szomszédas székéből Ágnes figyelte, ahogy István szemét siklott a többoldalas papíron a szószos csirke és a levesek között, mielőtt leesett a pörkölttel teli tányérra.

From the neighboring seat, Ágnes observed as István's eyes wandered across the multiple pages of the menu, between the saucy chicken and the soups, before finally settling on the plate filled with stew.

Csípős volt az.

It was spicy.

De ez az információ valahogy elkerülte István figyelmét.

But this information somehow escaped István's attention.

Csak a lángoló szó után következő rizs elolvasásánál figyelt fel, hogy talán hiba csúszott a matrixba.

It was only when he read the word "flaming" right before the rice that he realized there might have been an error in the matrix.

Ilyen futószalagon még nem érkezett vacsoráit, mint ebben a pillanatban.

He had never received dinners on a conveyor belt like this moment.

Ágnes csendben mosolygott, ahogy István csipálló ábrázatát figyelte.

Ágnes silently smiled as she watched István's contorted face.

Előtte az élet dolgainak jelentős többségét figyelték meg, és ez a történet volt az egyik, amit mindenképpen meg akart osztani a többi barátjával.

In front of her, they had witnessed the significant majority of life's affairs, and this story was one they definitely wanted to share with their other friends.

István, könnycseppekkel a szemében és egyetlen befejezetlen gondolattal, kétségbeesetten nyúlt egy palack pálinka után, amit az asztala melletti szekrényen talált.

István, with tears in his eyes and a single unfinished thought, reached desperately for a bottle of pálinka that he found on the cabinet next to his table.

Gyors húzással már locsolta is orrába a lepárlót, abban a reményben, hogy eloszlatja a csípősnek nevezett tüzet.

With a swift motion, he was already pouring the distilled spirit into his nose, hoping to extinguish the fire called "spice."

Ágnes láthatóan vidáman figyelt, eltökélten bízva abban, hogy István hamarosan feladatazza a csatát az ételével.

Ágnes visibly and cheerfully kept her eyes on him, determined to believe that István would soon surrender in the battle against his food.

De István nem adta fel.

But István didn't give up.

Az este folyamán voltak csendes pillanatok, amikor csak ők ketten voltak a szalonban, a zajos város zajától távol.

Throughout the evening, there were quiet moments when they were the only ones in the lounge, far from the noisy city's commotion.

Ez a történet folytatódott még sokáig, a jól ismert "pálinkás-hősként" jellemezve Istvánt a történetükben.

This story continued for a long time, characterizing István as the "pálinka hero" in their narrative.

Egy különféle kaland, egy hosszú nap eredménye.

It was a diverse adventure, the result of a long day.

Amikor már csak az est fátyla takarta Budapestet, ők ketten, István és Ágnes, jól kihasználták az utolsó pillanatokat, egy beszélgetés erejéig, ahol a csípős pörkölt volt a középpontban.

When only the evening's veil covered Budapest, the two of them, István and Ágnes, made the most of the last moments, engaged in a conversation where the spicy stew was at the center.

Ez az este nem pusztán egy találkozóélménnyé sült le, hanem egy élő emlékké az ő barátságukban, valaki, aki későbbi meséléseik során újra felidéződött.

This evening didn't merely turn into a meeting experience, but became a vivid memory in their friendship, someone who reemerged in their later storytelling.

A forró nyáréjszakák, a pálinkás István és a csípős tortúrák mind-mind benne éltek ebben a történetben.

The hot summer nights, the pálinka-filled István, and the spicy tortures, all lived on in this story.

A kiváló zárás, a megkönnyebbülés érzése, hogy István túlélte a vacsorát, az est végére már átalakult egy jól ismert és szeretett kapcsolódási ponttá, amely összekötötte őket a várossal, Budapesttel.

The excellent conclusion, the feeling of relief that István survived the dinner, transformed into a well-known and beloved connection point by the end of the evening, linking them to the city, to Budapest.

Ez az emlék ott él bennük, amikor a hűvös esti szellő végigjárja a Váci utcát, és visszaidézi a csípős pörköltes estét.

This memory lives within them when the cool evening breeze sweeps through Váci Street, and it recalls the evening of the spicy stew.