János, húszezer forintos élelmiszercsomaggal a karjaiban, megállt a pénztár előtt.

János stood in front of the cash register with a bag of groceries worth twenty thousand forints in his arms.

Bepakolta a zöldségeket, a tejtermékeket és néhány friss pékáru is a szalagra.

He loaded the vegetables, dairy products, and some fresh bakery goods onto the conveyor belt.

Az idős pénztárosasszony mosolygott rá, mire ő is viszonozta a mosolyt.

The elderly cashier smiled at him, and he returned the smile.

A hangos szkenner zajtalanul pittyent a zöldségeknél, majd sziszegve a üveg tejfölnél.

The loud scanner beeped silently as it scanned the vegetables, then hissed as it scanned the glass of sour cream.

Mikor meghallotta az utolsó csipogást, elégedetten nyúlt a pénztárcájába.

When he heard the last beep, he reached into his wallet satisfied.

Kicsit fáradt volt, hisz csak most ért haza a városközponti könyvtárból, ahol hosszú órákig böngészett az új könyvek között.

He was a bit tired as he had just returned from the central library in the city center, where he had browsed through the new books for hours.

Az utolsó tétel, három zsemlének az ára is felvillant a kijelzőn.

The price for the last item, three rolls, flashed on the display.

Ahogy emelte a kezét fizetés céljából, valami furcsa érintette meg.

As he raised his hand to pay, something strange touched him.

"Az a könyvtári kártya, uram," szólalt meg az idős pénztárosasszony halkan.

"That's your library card, sir," the elderly cashier whispered.

János arca elfehéredett, majd lángvörös lett, amikor észrevette, hogy emberi tévedésből tévesen a könyvtári kártyáját adta a pénzé helyett.

János's face turned pale, then bright red when he realized that, due to a human error, he had mistakenly given his library card instead of his money.

A pult mögötti sorban felhangzott néhány nevetés, ami még inkább vörösre festette János arcát.

Laughter erupted from the line behind the counter, which made János's face even redder.

Ha a föld nyelte volna el, nem lett volna elég gyors számára.

If the ground could have swallowed him up, it wouldn't have been quick enough for him.

Megpróbálta a zavart mosolyát a kaszírnőjére tűzni, belelovalva a zsebébe, hogy elővegye a pénzt.

He tried to fix his embarrassed smile onto the cashier, fumbling in his pocket to take out his money.

De mire megtalálta a pénztárcáját, a mögötte álló hölgy egyszerűen előrelépett és kinyújtotta a kártyáját a könyvtári kártya helyett.

But by the time he found his wallet, the lady standing behind him simply stepped forward and handed him her card instead of the library card.

"Az én kezelésem," mondta a hölgy mosolygva.

"It's on me," the lady said with a smile.

János hálásan köszönte meg a segítséget, majd elpirulva, de mégis boldogan indult haza.

János gratefully thanked her for the help, then blushing but still happy, he headed home.

Aznap este azonban bár hűvös volt a levegő, Budapest utcái melegebbnek és barátságosabbnak tűntek számára.

However, that evening, even though the air was cool, the streets of Budapest seemed warmer and friendlier to him.

Az eset után János mindig duplán ellenőrizte zsebeit, mielőtt bármit is fizetett.

After the incident, János always double-checked his pockets before paying for anything.

Még ha néha csúfosan bukott is el, ott voltak az emberek - a budapestiek -, akik mindig segítettek és soha nem hagyták magára.

Even if he occasionally failed embarrassingly, there were always people - the people of Budapest - who always helped and never left him alone.

Így élt János, a városon belül, s bár néha összezavarodott, mindig volt, aki kiigazította.

This was how János lived, within the city, and although he sometimes got confused, there was always someone to set him straight.

Ez volt az ő kis világa, ahol mindent és mindenkinek megvolt a helye és a szerepe.

This was his little world, where everything and everyone had their place and role.