Kora őszi Budapest. A Dunára néző régi bérház negyedik emeletén állt a lakás, mely ezen az estén János és Eszter szerény otthonául szolgált.

Early autumn in Budapest. Their modest apartment was on the fourth floor of an old tenement building facing the Danube, and it served as the home of János and Eszter on this particular evening.

A receptek régi, bedörzsölt szakácskönyvből származtak, a bogrács a nagyszüleiktől örökölve a teraszon gőzölgött. Ahogy a napsugarak lassan eltűntek a látómezőben, úgy kezdett el vagy tizenöt barát megérkezni a vacsorára.

The recipes were taken from a worn, old cookbook, and the cauldron bubbling on the terrace was inherited from their grandparents. As the sunrays slowly disappeared from view, about fifteen friends began to arrive for dinner.

János szemét nehezére esett a rotyogó gulyásból való pikáns illat. Eszter közben a terítékkel volt elfoglalva, ami nagyon ígéretesnek tűnt. A jó barátok, a kellemes zenével kísért beszélgetések, a halkan kacagó gyerekek - ez volt az életük.

János found it difficult to resist the tempting aroma of the simmering goulash. Meanwhile, Eszter was busy setting the table, and everything looked very promising. Good friends, pleasant conversations accompanied by gentle music, and the sound of children laughing softly - this was their life.

Ahezmi megjelenések egy búcsúztató voltak. A vacsora közepén a zenét halkan morgó rádió adta. Aztán az egyik vendég, egy fiatal férfi, felállt és megköszönte a vendéglátást. "Köszönjük, csodás este volt" - mondta, majd távozott. János és Eszter bólintottak; sejtelmük sem volt, mi történik.

The appearances of departure were filled with a strange aura. In the midst of the dinner, the music playing softly from the radio set the mood. Then, one guest, a young man, stood up and thanked their hosts. "Thank you, it was a wonderful evening," he said before exiting. János and Eszter nodded; they had no idea what was happening.

A jelenet megismétlődött. Másodszor. Harmadszor. Negyedszer. Minden alkalommal egy különböző ember állt fel, megköszönte a vacsorát, majd távozott.

The scene repeated. Second time. Third time. Fourth time. Each time, a different person rose, expressed their gratitude, and left.

A cselekmény bonyolultabb lett, amikor a búcsúzkodó vendégek visszatértek. Eltűntek néhány percig, majd újra megjelentek mintha mi sem történt volna. "Rosszul emlékszem, búcsúztál?" - kérdezte János.

The plot thickened when the departing guests returned. They vanished for a few minutes, then reappeared as if nothing had happened. "Am I misremembering, did you say goodbye?" János inquired.

A többiek csak mosolyogtak. Először Eszter gondolta azt, hogy tréfának szánják. De a jelenet újra és újra megismétlődött. Mindenki nevetve búcsúzott, majd visszatért.

The others just smiled. At first, Eszter thought it was all a joke. But the scene played out repeatedly. Everyone bid their farewells with laughter, only to return soon after.

Aztán megtörtént az áttörés: egy nő az adószámát adta oda Eszternek, miközben halkan suttogta: "Visszatérek."

Then a breakthrough occurred: a woman gave her tax number to Eszter, whispering softly, "I will be back."

Eszter ekkor rájött, hogy mindez valójában egy játék. A vendégek tréfás búcsúzásként alkalmazták ezt a szokást.

It was then that Eszter realized it was all a game. The guests used this playful custom as a humorous form of departure.

János és Eszter nevettek a beismeréskor. A vacsora folytatódott, a társaság kuncogva folytatta a játékot. A vendégek lassan elhagyták a lakást, búcsút intve, ahogy az illik.

János and Eszter laughed upon the revelation. Dinner resumed, the group continued the game with amusement. The guests slowly left the apartment, waving goodbye as they should.

Még hetekkel a vacsora után is emlékeztek erre az estére. A többszörös búcsúzásról, a rejtélyről, az örömről. Ez az este, a Bográcsos Budapest, örökre az emlékezetükben maradt.

Even weeks after the dinner, they fondly remembered that evening. The multiple goodbyes, the mystery, the joy. This night, in Bográcsos Budapest, remained etched in their memory forever.

Ez a cselekmény-fűzér bemutatta az emberi kapcsolatok, a szórakozás és a közösségi hagyományok erejét. Egy apró, de jelentős szertartás volt, ami egymáshoz fűzte őket. Emellett mókásan emlékezteti az embereket arra, hogy sosem búcsúzhatnak egymástól túl sokszor - hiszen soha nem tudhatják, mikor találkoznak újra.

This chain of events showcased the power of human relationships, fun, and communal traditions. It was a small yet significant ritual that bound them together. Furthermore, it humorously reminded people that one can never bid farewell too many times - for they never know when they might meet again.