Zsolt Budapest szívében élt. Kicsi, barátságos lakás régies kerületben, az Andrássy úton. Körbevették őt a gyönyörű műemlékek, amik a kilencszázas évek szellemét hozták vissza.

Zsolt lived in the heart of Budapest. In a small, friendly apartment in the old district, on Andrássy Avenue. He was surrounded by beautiful monuments that brought back the spirit of the nineteenth century.

Egy tavaszi napon ment haza a munkából. Sétált a csempés utcákon, élvezte a napfényt. Egy térképpel hadonázó idős pár megállította. Zsolt meglepődött. A pár nem beszélt magyarul.

One spring day, he was returning home from work. Taking a stroll through the cobblestone streets, enjoying the sunlight. An elderly couple, struggling with a map, stopped him. Zsolt was surprised. The couple did not speak Hungarian.

Meglátták Zsolt térképét. Megkérdezték, hol van a Hősök tere. Nem beszéltek magyarul, csak angolul. Zsolt nem tudott angolul. Fejét vakarta. Közben a város nevetgélt.

They saw Zsolt's map. They asked where Heroes' Square was. They did not speak Hungarian, only English. Zsolt did not speak English. He scratched his head. Meanwhile, the city chuckled.

Félreértették Zsoltot. Azt hitték, turista. Hát nézi a térképet. Zsolt zavarban volt. Elveszettnek tűnő turisták keresték a segítségét, ő pedig a saját városában élt.

They mistook Zsolt for a tourist. Seeing him looking at the map. Zsolt was embarrassed. Lost-looking tourists sought his help, and he lived in his own city.

Zsolt kigondolta, hogyan segíthet. A térképre mutatott. Majd saját útját mutatta. Az út a Hősök teréhez vezetett. A pár köszönetet mondott neki angolul.

Zsolt thought about how he could help. He pointed to the map. Then showed them the way. The path led to Heroes' Square. The couple thanked him in English.

Zsolt nézte őket, ahogy elsétálnak. Mosolygott, mert segíthetett. Visszatért a sétájához, de most nagyobb büszkeséggel a szívében.

Zsolt watched them as they walked away. He smiled, because he could help. He returned to his walk, but now with greater pride in his heart.

Aznap Zsolt turistaként érezte magát a saját városában: megtudta, hogy a segítségnyújtás idegen nyelven is lehetséges és bár végül nem igazította őket útba és nem tanult meg angolul, megtanulta azt, hogy szívében az emberség önálló nyelven beszél.

That day, Zsolt felt like a tourist in his own city: he learned that offering assistance is possible in a foreign language, and though he didn't ultimately guide them or learn English, he learned that kindness speaks its own language in the heart.