Gergő az öreg Margit híd alatt sétált, a budapesti reggel hullámos, csillogó fényében.

Gergő was walking under the old Margit Bridge, in the wavy, shimmering light of the Budapest morning.

Budapest szívében összecsapódó utcák kavargása, az ódon épületek között vegyülő idő lappangott a levegőben.

The hustle and bustle of the streets colliding in the heart of Budapest, the lingering of time mingling among the old buildings in the air.

A fiú Katona József szobrának irányában indult, hiszen ott kezdtem a sokak által emlegetett sziklai híres rombárt keresni.

The boy headed towards the statue of József Katona, as he began to search for the famous stone bard in Sziklai that many talk about.

Gondolatai kezdetben egyszerűek voltak, mint a cirkáló galambok az égen.

His thoughts were simple at first, like the cruising pigeons in the sky.

Tudták, hová mennek, mert ismerték az útjukat.

They knew where they were going because they knew their way.

Ám ahogyan mélyebbre merült Budapest öreg szívébe, a szövevényes utak gubancában, eltévedt.

But as he delved deeper into the old heart of Budapest, in the labyrinth of intricate streets, he got lost.

Az utca, ahol zavarodottsága először érezhetővé vált, a Nagymező utca volt.

The street where his confusion first became palpable was Nagymező Street.

Ugyanannak az épületnek a főhomlokzata többször megjelent előtte, mintha keringene körülötte.

The main facade of the same building appeared before him multiple times, as if circling around him.

A Király utca, a Dob utca, minden utca csak még jobban összekuszálta, mint egy titkos, rejtettebb hely felé vezető, sosem látott ösvény.

Király Street, Dob Street, every street only further tangled him, leading him towards a hidden, never-before-seen path.

A nap tovább haladt, és Gergő, aki a személyes térképébe akarta rögzíteni az összes utca nevét, elvesztette magát a Satu utca és a Kis Diófa utca változatosságában.

As the day progressed, Gergő, who wanted to record the names of all the streets in his personal map, lost himself in the diversity of Satu Street and Kis Diófa Street.

Számos utcán átmászott, elkerülve a nyüzsgő bazárokat és szűk sikátorokat, kerestetve magát a térképen, melyen nem talált helyet.

He crossed through numerous streets, avoiding the bustling markets and narrow alleys, trying to find himself on the map where he couldn't locate a place.

Egy lassú, csodálatos tudattal szembesült, amit csak kevesen ismernek: lehet úgy elveszni, hogy közben új világot találsz.

He came to a slow, wondrous realization that few know: you can get lost while discovering a new world.

Megállt, és rádöbbent, hogy a rombár nem az az igazi kincs, hanem Budapest maga, a labirintusos utcákkal, ahol az ember könnyen elvesztheti az útját, mégis meglelhet valami nagyobb értéket.

He stopped and realized that the stone bard was not the real treasure, but Budapest itself, with its labyrinthine streets where one can easily lose their way, yet find something of greater value.

Bár első pillantásra furcsa és ijesztő volt, Gergő végül megbékélt a labirintussal.

Although strange and scary at first glance, Gergő eventually made peace with the labyrinth.

Úgy döntött, megpróbálja újra, egyszerűen, de ezúttal nem a rombárt keresi, hanem a kisvárosi gyöngyszemet, mely a nagyvárosi zajban lapul.

He decided to try again, simply, but this time not searching for the stone bard, but for the small town gem hidden amid the noise of the big city.

És így, a budapesti hajnal homályos fényeiben, az utcakőn dobogott a cipője, haladva keresztül egy labirintuson, hol a célpontja maga volt a város, az utak, a házak, az emberek.

And so, in the hazy light of dawn in Budapest, his shoes echoed on the cobblestones as he made his way through a labyrinth, where the city itself, the streets, the houses, and the people were the destination.

Ahogy elsétált az ódon épületek mellett, először érezte: a város most már az övé, a változatosság és a felfedezés városa.

Walking past the old buildings, he felt for the first time: the city was now his, the city of diversity and discovery.

És értette, hogy a rombár csupán részlet volt ebben a nagy kalandban.

And he understood that the stone bard was just a detail in this grand adventure.

A történet, melyet Gergő átélt, így ér véget.

The story that Gergő experienced comes to an end like this.

Amikor megpróbálta megfejteni Budapest sikátorainak rejtélyét, valódi kincset talált.

When he tried to decipher the mystery of Budapest's alleys, he found a real treasure.

Nem a rombár volt a kincs, hanem a város önmaga, ahogy elfogadta és megértette annak minden bonyolultságát.

The treasure was not the stone bard, but the city itself, accepting and understanding all its complexities.

Az utolsó mondat így úgy hangzott Budapestben, mintha suttogná: Csak elveszve találhatjuk meg, amit keresünk.

The final sentence in Budapest sounded as if it were whispering: Only when we are lost can we find what we are looking for.