István Budapestre érkezett.

István arrived in Budapest.

Hajnalban, mikor még csak a város alsóbb szintjei kapirgáltak, csodálattal szemlélte a homályban hangulatosan fittyenő utcarészleteket.

In the early hours of the morning, when only the lower levels of the city were stirring, he admired the charmingly winking street scenes in the darkness.

Nem volt ott még soha.

He had never been there before.

A térkép a hátizsákjában volt.

The map was in his backpack.

Fejjel lefelé kényszerült végigjárni a város izgalmas képét.

He was forced to walk through the exciting image of the city upside down.

Az utcák kacskaringósak voltak, mint egy összekuszált fonallabdának a szálai.

The streets were winding, like the threads of a tangled ball of yarn.

István kíváncsian pillantott rájuk, a szemei tele voltak csodálattal, de a feje tele volt zűrzavarral.

István looked at them curiously, his eyes full of wonder, but his head full of confusion.

Minden sarok hasonlónak látszott.

Every corner seemed the same.

Az épületek fala megegyezett.

The walls of the buildings matched.

Többször is megfordult, de sosem találkozott ismét ugyanazon a ponton.

He turned around several times, but never met the same point again.

Megpróbált eligazodni, zsebében egy régi, elszíneződött térképpel próbált tájékozódni.

He tried to navigate with an old, discolored map in his pocket.

Az ujjai végigcsúsztak az utakon, mintha ő maga is járt volna ott már.

His fingers slid along the roads as if he had been there before.

De nem.

But he hadn't.

Csak a térképet forogtatta fejjel lefelé.

He just turned the map upside down.

A zavaró utcák között kóborolt, miközben az emberek szaporán haladtak el mellette.

He wandered among the confusing streets as people hurried past him.

Senki nem törődött vele.

No one cared about him.

Mindenki csak ment a dolgára.

Everyone just went about their business.

István furcsán érezte magát ebben a nagy városi forgatagban.

István felt strange in this big city hustle and bustle.

Magányosan és elveszve érezte magát, de nem adta fel.

He felt lonely and lost, but he didn't give up.

Órákon át járt, keresett és tanulmányozott.

For hours he walked, searched, and studied.

Az emberek, a hely és a hangulat mind új volt számára.

The people, the place, and the atmosphere were all new to him.

De az idő nedves ajándéka, a délutáni eső eloszlatta a szürkeséget.

But the timely gift of rain in the afternoon dispersed the gloom.

Az esőicsek szerteszét fröccsentek, mint István kallódó gondolatai.

The raindrops splashed around like István's wandering thoughts.

Mégis, ahogy a nap fáradtan nyugovóra tért, István lassan ismerősöket fedezett fel a térképén.

However, as the tired sun set, István slowly recognized familiar places on his map.

A végén, a városházánál találta magát, ahova már oly sokszor el akart jutni.

In the end, he found himself at the city hall, where he had wanted to go so many times.

Győzedelmesen, ha egyedül is, de az arca boldogságot sugározott.

Triumphant, even if alone, his face beamed with happiness.

István fejjel lefelé is megtanulta, hogy Budapest utcáiban minden út a haza vezet.

István even learned upside down that in the streets of Budapest, every road leads home.

A város szíve ott dobban a térkép közepén, az emberi szívekkel együtt, akik életet adnak neki.

The heart of the city beats in the center of the map, along with the human hearts that give it life.

Azóta is megvan az a régi, elszíneződött térkép ott a hátizsákjában.

Since then, he still has that old, discolored map in his backpack.

A szíve pedig Budapest összes kacskaringós utcáját őrzi fejjel lefelé.

And his heart holds all the winding streets of Budapest upside down.