Tél van, hűs az idő. Budapest csillogó fényeivel büszkén fedett tükörképét pillantja meg a Duna tározó tükrén. Villamosok, buszok, gépkocsik és az emberek, mintha csak hangyák lennének a fenséges épületek alatt.

It's winter, the weather is cool. Budapest proudly reflects its sparkling lights on the mirror of the Danube reservoir. Trams, buses, cars, and people seem like ants beneath the grand buildings.

Belépünk egy különösen vendégváró vendéglátóipari egységbe, a belváros szívében, pár lépésnyire a Bazilikától. Ez a Nyugat. Nem vonatállomás Budapest ezen részén, és nem is kávézó, hanem étterem.

We enter a particularly welcoming hospitality establishment in the heart of downtown, a few steps away from the Basilica. This is the West. It's not a train station in this part of Budapest, nor a café, but a restaurant.

A csendes éjszakában, a légkört a félig kihunyt gyertyák, a finom zeneművek és a finom ételek illata uralja. Egyedül egy fiatal férfit látunk, mögötte nyitott laptopot és dokumentumokat, elmerülve a képernyő fényében.

In the quiet night, the atmosphere is dominated by the dimly lit candles, gentle music, and the aroma of delicious food. We see only a young man, behind him an open laptop and documents, immersed in the glow of the screen.

Ez a fiatal férfi Gergely. Számítógép mérnök, aki 28 éves és dolgozik Budapesten. Az adatkezelés világában él, ahol a számítógép és a billentyűzet dala általában képezi a hétköznapjait. Amikor nem dolgozik, szeret új éttermeket felfedezni és kipróbálni új ételeket.

This young man is Gergely. A computer engineer, 28 years old, working in Budapest. He lives in the world of data management, where the song of the computer and keyboard usually shapes his everyday life. When he's not working, he enjoys discovering new restaurants and trying out new foods.

Véletlenül három főételt rendel, azt gondolva, hogy előétel. A pincér csak mosolyogva bólint, a feladvány megoldásának ismeretében. "Lesz-e még valami?" kérdezi, majd távozik.

He accidentally orders three main courses, thinking they were appetizers. The waiter just nods with a smile, knowing the answer to the puzzle. "Will there be anything else?" he asks, then leaves.

Gergely, aki még mindig teljesen a feladatában van, csak bólint, és kék szemeiben láthatóan értetlen a pincér szavai felé.

Gergely, still completely engrossed in his task, just nods, his blue eyes showing confusion towards the waiter's words.

Egy órával később három tál érkezik, mindegyik nagyobb, mint az előttük. Gergely szemei kikerekednek. A pincér segítőkészen magyarázza, hogy mindegyikük egy főétel, bár mindegyikük alkalmas lehet előételnek is.

An hour later, three dishes arrive, each larger than the one before it. Gergely's eyes widen. The waiter kindly explains that each one is a main course, although each could also serve as an appetizer.

Gergely rosszallóan néz a tálakra. Hogyan fordulhatott elő ilyen dolog? A szemébe ütközött a pillanatra felmerülő vicces gondolat azonban hamarosan eloszlik, amikor a pincér a borítékot hozza a számlával.

Gergely looks disapprovingly at the dishes. How could this happen? However, the funny thought that briefly popped into his mind fades away as the waiter brings the envelope with the bill.

Néz nagy szemekkel. Az összeg nagyobb, mint amit eredetileg tervezett költeni. A többi vendég már elhagyta a helyiséget; csak ő maradt ott, egyedül a gyertyafénnyel és a zongora dallamával, még mindig négy-öt falattal az első tányérján.

He looks wide-eyed. The amount is more than he originally planned to spend. The other guests have already left the room; only he remained, alone with the candlelight and the melody of the piano, still with four or five bites left on his first plate.

De végső soron nem engedheti meg magának, hogy a megrökönyödésén felül vallást tegyen szégyenéről és zavaráról. Gergő feláll, tárja szélesre mellkasát és szemlélődik. Rájön, hogy el kell ennie az összes ételt.

But ultimately, he can't let his astonishment override his embarrassment and awkwardness. Gergely stands up, puffs out his chest, and contemplates. He realizes he must eat all the food.

Szóval ott ül, éjszaka, magára erőltetve a bátorságot, hogy leküzdje a főételeket. Egész éjjel evett, végül pedig egyszerűen csak kimerülten dőlt hátra székében, mindenféle dicséret nélkül, majd a kijárat felé araszolt.

So there he sits, at night, summoning the courage to overcome the main courses forced upon him. He ate all night, and finally just slumped back exhausted in his chair, without any praise, then crawled towards the exit.

Az emészthető mennyiséggel szemben végül bátorságot talált Gergely, amely a szégyen és a bátorság között vergődött. Ezzel az éjszakával, nem csak tovább erősítette a Budapest belvárosában való kulináris kalandjait, de még inkább megerősítette a bátorságát és az önbecsülését.

In the end, facing the overwhelming amount to digest, Gergely found courage amidst the shame and bravery he struggled with. With this night, he not only further solidified his culinary adventures in downtown Budapest, but also strengthened his courage and self-worth more than ever.