A tavaszi nap melegen sütött be az irodaház üvegablakain keresztül.

The spring sun shone warmly through the office building's glass windows.

János az íróasztalánál ült, és leveleit böngészte.

János sat at his desk, browsing through his letters.

Az irodában most csend volt, csak a számítógépek halk duruzsolása hallatszott.

The office was quiet now, only the soft hum of computers could be heard.

Az új projekt bemutatója perceken belül kezdődött.

The presentation for the new project would begin in a few minutes.

János szíve gyorsan kalapált.

János's heart was pounding fast.

A Bemutató nagybetűvel.

The Presentation with a capital P.

Ha minden jól megy, ez biztosíthatja a jövőjét a cégnél.

If everything goes well, this could secure his future at the company.

Erika, a főnöke, figyeli.

Erika, his boss, was watching him.

László, a munkatársa, látni akarja, hogyan teljesít.

László, his colleague, wanted to see how he would perform.

"Az előadás a projektorral kezdődik," mondta magának János újra és újra.

"The presentation begins with the projector," János told himself over and over.

A bemutatóterem modern volt.

The presentation room was modern.

A legfrissebb technológia – mondták mind.

The latest technology — everyone said so.

Csak remélte, hogy ma működik.

He just hoped it would work today.

A vendégek is megérkeztek.

The guests had also arrived.

Udvarias mosollyal fogadta őket.

He greeted them with a polite smile.

Erika helyet foglalt a hosszú tárgyalóasztal fején.

Erika took her seat at the head of the long meeting table.

László mellette ült, kezében jegyzetfüzettel.

László sat next to her, with a notebook in his hand.

János végül a projektor elé állt.

Finally, János stood in front of the projector.

Bekapcsolta a gépet, és… semmi.

He turned on the machine, and… nothing.

A képernyő sötét maradt.

The screen remained dark.

János gyomra görcsbe rándult.

János's stomach twisted.

Erika felvonta a szemöldökét, László türelemmel várt.

Erika raised her eyebrows, László waited patiently.

Kétségbeesés kúszott felé, de gyorsan emlékeztette magát: nem adja fel.

Desperation crept up on him, but he quickly reminded himself: he wouldn't give up.

A vendégek türelmetlenül fészkelődtek.

The guests shifted impatiently.

János mély levegőt vett.

János took a deep breath.

"Sajnálom, technikai probléma adódott," mondta feszülten mosolyogva.

"I'm sorry, there's a technical problem," he said with a tense smile.

"De engedjék meg, hogy folytassam másképp."

"But allow me to continue differently."

Jegyzeteire pillantott, de aztán visszanézett a vendégekre.

He glanced at his notes, but then looked back at the guests.

Emlékezett minden drót nélküli kávézó előadásra, minden próbára.

He remembered every café presentation without wires, every rehearsal.

Elkezdett mesélni.

He began to narrate.

Szavaival rajzolta meg a projekt jövőképét.

With his words, he painted the vision of the project.

A számok éltek a levegőben, mintha varázslat lenne.

Numbers came to life in the air, as if by magic.

Ahogy beszélt, látta az arcokon: a figyelmet, a meggyőződést.

As he spoke, he saw on their faces: the attention, the conviction.

A melegséget látta a tekintetükben.

He saw warmth in their gazes.

János élénk, energikus képet vázolt fel.

János sketched a vivid, energetic picture.

A projekt úttörő volt, mondta el, és a vendégek bólogattak, közelebb hajolva, figyelve minden szóra.

The project was pioneering, he told them, and the guests nodded, leaning closer, hanging on to every word.

Végül vége lett az előadásának.

Finally, his presentation concluded.

Egy kis csend következett.

A brief silence followed.

Erika megszólalt: "János, fantasztikus voltál.

Erika spoke up: "János, you were fantastic.

Az ügyfelek láthatóan elégedettek."

The clients are visibly satisfied."

László elismerően nézett rá.

László looked at him approvingly.

A vendégek köszönték, érdeklődtek.

The guests thanked him, showed interest.

Lépéseik könnyedek voltak, ahogy elhagyták a szobát.

Their steps were light as they left the room.

János megkönnyebbülten sóhajtott.

János sighed with relief.

Rájött, hogy nem a hibátlan technológia, hanem az emberi kapcsolat az, ami igazán fontos.

He realized that it's not about flawless technology, but the human connection that truly matters.

A bemutató győzelemmel ért véget, és János elmosolyodott.

The presentation ended in triumph, and János smiled.

Tudta, hogy most már biztos a helye.

He knew his place was now secure.

Az iroda nagy üvegablakai mögött a nap még mindig sütött, hirdetve a tavaszi reményt és új kezdeteit.

Behind the office's large glass windows, the sun was still shining, heralding spring's hope and new beginnings.