Ahol az őszi levelek színpompás szőnyeget terítenek, és a szél borzolta dombok között meghúzódik a csöndes falu, ott fekszik Hollókő.

Where the autumn leaves spread a colorful carpet, and among the wind-brushed hills lies the quiet village, there lies Hollókő.

Fehérre meszelt házacskák sorakoznak, piros tetővel, mint a természet festett képeslapján.

Rows of whitewashed little houses stand with red roofs, like on a nature-painted postcard.

Ez a nap különleges volt, az őszi faluünnep ideje érkezett el, és mindenki Zoltánt várta, hogy elkezdje a táncot.

This day was special; the autumn village festival time had arrived, and everyone was waiting for Zoltán to start the dance.

Zoltán a világító fehér inget viselte, ő volt az elfogult népzene rajongó, és alig várta, hogy a poroszkáló teret megtöltse tánccal.

Zoltán wore the shining white shirt, he was a devoted folk music enthusiast, and he could hardly wait to fill the dusty square with dance.

De amikor próbára indult, történt valami.

But as he set off for practice, something happened.

A lába rosszul lépett a nedves, csúszós avarban, és fájdalom hasított bokájába.

His foot misstepped on the wet, slippery leaves, and pain shot through his ankle.

„Hogy táncolhatsz most, Zoltán?

"How can you dance now, Zoltán?"

” kérdezte magától, de bátorságot gyűjtött, próbálkozott sántikálva újra.

he asked himself, but he gathered courage, trying again, limping.

Eszter, Zoltán hű támogatója, azonnal ott termett.

Eszter, Zoltán's loyal supporter, appeared immediately.

Figyelte, ahogy Zoltán próbálja elrejteni sántikálását.

She watched as Zoltán tried to hide his limping.

„Zoltán, kérlek, pihenj” - kérlelte Eszter.

"Zoltán, please, rest," Eszter pleaded.

„Nem szabad erőltetned.

"You shouldn't force it."

” De Zoltán nem akarta hagyni, hogy egy kis baleset elrontsa a napot.

But Zoltán didn't want a little accident to ruin the day.

Érezte az elvárásokat, látta a falu mosolygó arcait, mindenki rá várt.

He felt the expectations, saw the village's smiling faces, everyone was waiting for him.

Mikor a zenészek belekezdtek a játékba, Zoltán lopva próbált a többiek közé keveredni.

When the musicians started playing, Zoltán tried to sneak into the crowd.

De Eszter résen volt, meglátta őt, és gyengéd, de határozott karjával visszatartotta.

But Eszter was vigilant, saw him, and with a gentle yet firm arm, held him back.

„Nem Engedlek táncolni” - mondta.

"I won't let you dance," she said.

„Előbb gyógyulj meg.

"First, heal.

Nézz csak körül, a tánc nem menekül, viszont te da.

Just look around; the dance won't escape, but you might.

Vigyáznod kell magadra.

You need to take care of yourself."

”Zoltán, csalódott és kissé szégyenkezve, leült a pad szélére.

Zoltán, disappointed and a bit ashamed, sat down on the edge of a bench.

Nézte, ahogy a többiek táncolnak, hallatta a dobok ritmusát és a csizmák tompa koppanását a földön.

He watched the others dance, heard the rhythm of the drums and the dull thud of boots on the ground.

Eszter mellette foglalt helyet, intejével megerősítve, hogy vele van mindenben.

Eszter sat next to him, reassuring with a nod that she was with him through everything.

Az este elmúlt, és Zoltán észrevette, hogy más szemszögből is lehet élvezni a fesztivált.

The evening passed, and Zoltán realized that the festival could be enjoyed from a different perspective.

Nem ő volt most az, aki vezette a táncot, hanem az, aki élvezettel szemléli a boldog arcokat és a jól ismert mozdulatokat.

He wasn't the one leading the dance now, but the one watching with pleasure the happy faces and well-known movements.

Elfogadta, hogy most így kell lennie, és élvezte a pillanatot Eszter biztonságos ölelésében.

He accepted that this is how it had to be and enjoyed the moment in Eszter's safe embrace.

Amikor elcsitult a zene és a lampionok halvány fénye körülbelül körülvette őket, Zoltán és Eszter lassan hazafelé sétáltak.

When the music calmed down and the faint glow of lanterns surrounded them, Zoltán and Eszter slowly walked home.

Zoltán újat tanult aznap: néha a legnagyobb öröm abban rejlik, hogy engedjük magunkat megtapasztalni másképp is az ünnepet.

Zoltán learned something new that day: sometimes the greatest joy lies in allowing oneself to experience the celebration differently.

És így, a falu csendes esténye veled őket, Zoltán már tudta, hogy bár nem vezette a táncot, ennek ellenére mégis teljes részese volt az ünneplésnek.

And so, as the village's quiet evening embraced them, Zoltán already knew that even though he hadn't led the dance, he was still fully a part of the celebration.